• Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
  • Logo
 


Címlap Camino Norte-Primitivo Irún-Orio


Április 3. Irún-Orio 46 km, 1812 m szintemelkedés


A miheztartás végett első napra egy maratont terveztünk, ami végül kicsit hosszabb lett. A Lufthansa már 7.30-kor egy címet kért, ahova a hátizsákot viheti. San Sebastian városházát mondtuk, de az nem felelt meg, mindenáron egy szállás címet akartak. Próbáltuk elmagyarázni, hogy mi folyamatosan úton vagyunk és, hogy hol alszunk, az csak egy terv, nem biztos, hogy eljutunk odáig, sem az, hogy nyitva van az adott hely. A szállásokat minden reggel legkésőbb 8 óráig el kell hagyni és 16 óra előtt nem lehet elfoglalni, a legtöbbet 8-16 óra között még telefonon sem lehet elérni. Abban maradtunk, hogy 16-19 óra között hívjuk őket a címmel, addigra latjuk hogy haladunk, és fel is tudjuk hívni a szállást.

A szép időnek vége volt, borús, esőre hajló időben vágtunk neki a 300 méter (10 db 10 emeletes ház egymás tetején) szintemelkedésű hegyoldalnak rögtön a város határában. Ott vitt a kellemes hegyi út Pasajes de San Juan-ig, ahol kis komppal kellett átkelni a tengeröblön, 5 km utat spórolva ezzel a 200 m hajózással. A kis halász kikötő nagyon hangulatos parti belvárossal büszkélkedhet, és egy nagyon szép 15. századi temploma is van. Az öbölben egyszer csak egy delfincsapat tűnt fel és száguldott át a vízből kiugrálva, meglepő élmény volt. Az öbölbe meredeken vitt le az ösvény, a túloldalon pedig szintén meredeken vissza az eredeti szintre, közben az eső is eleredt szerencsére, de nem volt túl vészes.

Egy kilátópontnál kis lábvizsgálatot tartottam, mert a szokatlan teher és egy nyári lábsérülés miatt sikerült egy vízhólyagot összeszedni. Zokni igazítás után indulás tovább, nem volt ugyanis mivel kezelni, mert az összes tapasz a hiányzó hátizsákban volt.

Az út a tengerparton vezetett tovább kb. 300 méter magasságban, a borús időben is csodás látványt biztosítva. Egész nap alig volt 1-2 km vízszintes, de ez jellemző az egész Camino del Norte-ra, hiszen a Vizcayai-öböl mentén húzódó hegységben vezet végig döntően a tengerparton, lényegesen nagyobb fizikai megterhelést jelentve, mint a klasszikus, legtöbbek által Caminoként ismert francia út. Fel-le-fel-le a szűk parti ösvényen, világító torony világító torony után, nagyon szép volt.

Pár óra gyaloglás után tárult szemünk elé San Sebastian tengerparti varosa, ami fentről nem tűnt túl szépnek, leereszkedve viszont gyönyörű hely tárult elénk a szakadó eső ellenére is. Itt tudtunk végre tapaszt venni a vízhólyagokra. Sok idő nem volt itt nézelődni, Orio meg jó 8 km volt esőben a hegyek közt. Érdekes volt San Sebastian járda burkolata, valamilyen fehér térkő, ami esőben úgy csúszott, mint a sárga keramit Budapesten, nagyon kellett vigyázni, hogy fenékre ne üljön az ember. Célszerű anyagnak tűnik ez egy olyan helyen, ahol a tenger és a hegy találkozása miatt igen sok az eső.

16 óra lévén elkezdtük hívogatni a Lufthansát a szállás címének megadása miatt, nem túl nagy sikerrel. Nekivágtunk hát újra a hegynek, mely a tengerparti, Bristol hangulatú, homokos strandú szép városból újra a hegyekbe vitt minket. Az elveszett hátizsáknak is volt előnye, mindenki csak fel úton cipelte a zsákot. Dimbes- dombos terepen, tengerparti kilátás mellett haladtunk el kis tanyák között. Mindenhol nagy rend és tisztaság volt, rengeteg kutya városban és azon kívül (kutyagumi nélkül). A tanyákhoz gyönyörű mediterrán villák, művelt veteményesek es sok háziállat tartozik, nagyon kellemes látvány. Sok birkát tartanak, de lovak, szamarak, csirkék, nyulak, kacsák is vannak a kertekben. Dolgos népnek tűnnek a baszkok ez alapján, mert, hogy Baszkföldön járunk. Mindenhol azt olvastuk, hogy nem túl barátságosak, és hogy az út is nagyon rosszul jelölt, de ebből pont semmi nem bizonyult eddig igaznak. Az emberek végtelenül kedvesek, segítőkészek és vendégszeretők, ha kérjük, ha nem segíteni akarnak, mosolyognak, és ételt- italt kínálnak a vándornak. Angolul is nagyon sokan beszelnek, ráadásul sokan nagyon jól. Aki pedig nem, az is nagyon igyekszik, segíteni, akar kézzel- lábbal is. Az út pedig tökéletesen jelölt a Camino szokásos sárga nyilával, térkép és minden leírás nélkül is gond nélkül lehet tájékozódni. Az út vonalvezetése is kellemes meglepetés számunkra, mert mindenhol a sok aszfaltra panaszkodtak a leírásokban, mi pedig főleg földúton, a természetben járunk, a valószínűleg az utóbbi 1-2 évben kijelölt úton.

Egyre fáradtabban haladtunk Orio felé és közben kitartóan hívogattuk a repteret, már amikor volt térerőnk, de vagy foglalt volt, vagy senki nem vette fel. Egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy a második napra már meglegyen a csomag. Végre megérkeztünk az albergue-be, ahogy errefelé a zarándokszállásokat hívjak. Ez egy magán szállás volt, ami 10 euróba került fejenként, az iruni ingyen szállással szemben, ahol azért legalább 5 euró adományt illett adni fejenként. A mai szállás eléggé tele volt, épp, hogy csak volt egy emeletes ágy nekünk a 20 fős helyiségben, amit a ház alagsorában alakítottak ki. Kicsit zsúfolt volt a hely, de tiszta, két igen agilis és nagyon kedves nő vezette. Egy külön kis faházban volt a konyha- étkező- klubhelyiség, ahol nagyon komoly élet folyt. Mi eléggé el voltunk csigázva a 46 km úttól és a közel 2000 m szinttől, amit megtettünk, én Suunto M5 pulzusmerő órám szerint 3500 Kcal-t égettem és javaslat szerint 119 órás pihenőt kellett volna tartanom, szóval ezek után már csak enni akartunk és ágyba kerülni. 9 euróért fejenként nagyon bőséges vacsorát kaptunk, egy hatalmas tuna salátát sok olíva olajjal és sóval, utána pedig fejenként 3 csirkemell filét nagyon finom paradicsomos szószban. Abszolút nem akadtak fenn azon, amikor lisztmentes ennivalót kértem, azonnal tudtak miről van szó. Desszertnek egy finom gyümölcsjoghurt és alma, valamint körte volt. A csirkét meg sem bírtam mind enni annyi volt, jutott a kis termoszomba is másnapra.

A koedukált fürdő elég sportos volt, mert az ablakon csak rács volt, de üveg nem, így az 5-6 fokban nekem már csak egy cicamosdásra volt lelki erőm, zuhanyzásra nem, de az is nagyon jól esett. Adtak viszont gyapjútakarót, így végre jól kialudtam magam, nem fáztam éjjel. A német fiatalok még sokáig buliztak a kis faházban, még dobot is szereztek valahonnan, de a hálóhelyiségben 22 órakor szokás szerint villanyoltás volt.

Mivel a reptér 19 óráig nem vettel fel a telefont, így csomag mára sem lett minden ígérettel ellentétben, ezért váltóruhával nem kellett kínlódni. Álmatlansággal sem kínlódtunk.