|
Nordic talking edzés és grillezés - csontritkulás jegyében |
|
2010. október 10. vasárnap 8.30-11.30
Szeptembertől egy újdonsággal jelentkezünk, a nordic talking edzésekkel. Ezek a vasárnapi edzések kissé meghosszabbított változatai lesznek normál edzés áron. A lényege, hogy olyan szakértőket hívunk meg, akik sokakat érintő egészségügyi problémákról beszélnek nekünk egy kellemes nordic walking edzés közben. Interaktív beszélgetéseket tervezünk, tehát lehet kérdezni is. Ezen edzések időpontjai előre ismertetve lesznek, illetve az adott szakértő rövid gondolatébresztőben ismerteti a témát, amiről szó lesz. Aki rendes edzésre vágyik, annak lesz normál edzés is ezeken a hétvégéken és külön csapatban mennek a nordic talkingosok természetesen lassabb tempóban, kis szintkülönbséggel, hogy tényleg lehessen beszélgetni közben.
Program:A szokásos alapos közös bemelegítés alatt bemutatjuk Takács Ildikó radiológus főorvost, aki pár szóban bevezeti a csontritkulás témát. A bemelegítés után két csoportban indulunk útnak: - lesz egy nordic walking edző csoport
- és egy nordic talking csoport.
A nordic walking edzés normálisan 11 órakor véget ér.A nordic talking edzés kb. 30 perccel hosszabb lesz, mint a szokásos. A nordic talking program debütálása alkalmából egy közös sütögetésre is invitálunk mindenkit, amire természetesen a normál edzés résztvevőit is szeretettel várjuk. A Hármashatár-hegyen, közel az autóparkolóhoz van egy igényesen kiépített, fedett grillező hely asztalokkal, padokkal. Mindenki maga hozza a grillezni valót, a parázsról mi gondoskodunk. Egyszerű, előkészített, gyorsan elkészíthető falni valókat javaslunk (virsli, kolbász, hal szelet, stb.). A kellemes grill ebéd után 13 órakor tervezzük az elválást. Találkozás, indulás: Találkozás: 8.15 órakor a Fenyőgyöngye 65-ös buszvégállomásnál az autóparkolóban. Indulás: 8.30 órakor. Ár: Tesztbotokat biztosítunk azoknak, akiknek még nincs saját botjuk.
A grillezés miatt előzetes jelentkezést kérünk!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, 06-20-4625791 |
|
Triatlon Világbajnokság a Suuntoval |
|
2010. szeptember 8-12.  ITU Triatlon Világbajnokság Budapest 2010. szeptember 8-12.
Idén hazánkat érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezheti a triatlon világbajnokság döntőjét. 4000 versenyző, 2000 kísérő és sok ezer néző fog részt venni ezen a nagyszerű sporteseményen. A triatlon korunk egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő sportága, így nagyon sok tehetséges fiatal választja ezt a sportot és nagyon sok sportgyártó cég lát fantáziát benne, sok pénzt költve ennek a sportágnak a fejlesztésére, támogatására. Így van ezzel a finn Suunto cég is, mely triatlonos körökben fogalomnak számít precíziós műszereket, csukló computereket gyártva amatőr és profi versenyzők számára egyaránt. A Suunto cég emellett támogatóként is részt vesz a világbajnokságon, tehát a márkanévvel nézőként is nagyon sokat találkozhatunk figyelemmel kísérve a versenysorozatot. A világszínvonalat képviselő Suunto cég magyarországi képviselőjeként büszkén veszünk mi is részt az idei budapesti döntőn és képviseljük ezt a nagyszerű céget a 800 m2 területen megrendezendő Expon.Mindenkit arra bíztatunk, hogy nézze a közvetítéseket, vagy még inkább drukkoljon velünk együtt a helyszínen, találkozzunk a Kopaszi gáton személyesen a Suunto sátornál. A Suunto cég hivatalos szponzorként jelen lesz a Kopaszi gátnál lévő Triatlon Expon, ahova a belépés díjtalan. A világbajnoki sorozat, illetve a Suunto hivatalos magyarországi forgalmazásának újbóli indulása alkalmából 15% kedvezményt kínálunk az Expon megvásárolt termékekre A termékkínálat megtekinthető itt, vagy a www.suunto.com oldalon. Drukkoljunk együtt a triatlon legjobbjainak szombaton és vasárnap Budapest két látványos színhelyén: a Kopaszi gátnál a Lágymányosi-öbölben és a Roosevelt térnél. Nézzük meg hogyan boldogulnak a versenyzők kerékpárral a belvárosi kanyarokban, illetve futva a macskakövön.
5 db VIP jegyet sorsolunk ki azok között a nordic walkingosok között, akik rendszeres hírlevelet kapnak tőlünk és szeptember 2-ig jelzik részvételi szándékukat. 5 fő VIP páholyból nézheti végig a profik versenyét, vagyis külön stégről a Lágymányosi-öbölben, napernyők alatt, kényelmes székeken ülve, nassolva a kikészített finomságokból, de a Roosevelt téri helyszínen is hasonló kényeztetésben és jó rálátásban lesz részük a hétvégén. Suunto nagykövetek a világbajnokságon Az ITU Triatlon Világbajnokságon a sportág legjobb atlétáinak drukkolhatunk. A Suunto cég büszkén mondhatja el magáról, hogy a legjobbak közül is élen állók azok, akik a Suunto t6d Triathlon Pack-jával készülnek a versenyekre és a Suunto cég támogatásával és termékeivel versenyeznek. Kikről is beszélünk? Igazi nagyágyúkról. Jan Frodeno - Németország
Olimpiai bajnok 2008. Peking, jelenleg is vezet az ITU világbajnoki sorozatban, tehát nagy esélyesként áll rajthoz Budapesten is. Hobbija a strand röplabda, a szörfözés és a főzés. Suunto t6d Red Arrow órával edz és versenyzik, nagyon szereti az új Suunto Dual Comfort Belt pulzusmérő pántot, mert észrevétlenül segíti őt a felkészülésben. A kényelem nagyon fontos, ha az ember ilyen sokat edz egy felszereléssel. Emellett az óra kijelzőjén megjeleníthető adatok hasznos összetételét és sokoldalúságát is nagyon kedveli.
Javier Gomez - Spanyolország
ITU világbajnok 2008. Világkupa széria győztes 2006. 2007, 2008.  Jelenleg második helyen áll a világkupa sorozatban. Mivel 2008-ban már világbajnok lett, így nagy küzdelem várható a közte és Jan Frodeno között! Suunto t6d Red Arrow órával és a triatlon kiegészítő POD-okkal edz. Órájában azt kedveli nagyon, hogy maga állíthatja össze a kijelző tartalmát, kedvenc kiegészítője a Cadence POD, ami nélkül sosem indul tekerni. Emellett kihasználja a t6d által mért 7 testi funkció nyújtotta előnyöket a maximálisan hatékony edzés érdekében, kedvencei az EPOC (Post-Excercise Oxygene Consuption) és a Training Effect, vagyis az edzés hatékonyság. Helen Jenkins- Nagy Britannia
ITU világbajnok 2008. Az idei döntőben Budapesten a negyedik helyen állva áll rajthoz. Hobbija a nagy séták Barney kutyával. Suunto t6d Red Arrow órával és annak minden kiegészítőjével edz és versenyez. Imádja a pulzus mérés pontosságát, és Comfort pulzusmérő pánt kényelmét. Fontos számára, hogy amikor a határait feszegeti céljai elérése érdekében, akkor is pontos és megbízható visszajelzést kap a Suunto t6d órától, amivel elemezheti a teljesítményét és korrigálhatja az edzéstervét. És ne felejtsük el a magyar indulókat se, akiknek drukkolhatunk itt Budapesten.  Junior lányok: Pap Eszter, Dudás Eszter, Horváth Zsanett, Szakály Zsófinak, Takács Anna Junior fiúk: Hankó Gábor
U23 lányok: Szalay Szandra, Kovács Zsófia, Tóth Zsófia
U23 fiúk: Király Kristóf, Tóth Tamás, Faldum Gábor Felnőtt elit nők: Szabó Zita, Vanek Margit
Felnőtt elit férfiak: Rendes Csaba, Pocsai Balázs, Fecskovics Attila, Bajai Péter, Vanek Ákos, Török Dániel
Paratriatlon: Boronkay Péter , Katona Ottó, Molnár Péter, Ocelka Róbert A magyar mezőnyből kiemelnénk Tóth Zsófiát, akinek már külön szurkolótábora van. Junior duatlon világbajnok (2007, Győr), junior triatlon világbajnoki bronzérmes (2008, Vancouver) - hogy csak két kiemelkedő eredményt emeljünk ki a húszesztendős Tóth Zsófia sikerei közül. |
|
2010. szeptember 25. szombat Nyáron inkább utazásokat és keményebb túrákat kínáltunk, így már ideje ismét egy egynapos túrára menni. Az egri vár már régóta terveink között szerepelt, most eljött az ideje, hogy megvalósítsuk ezt a tervet. A nyári aktív utazások is bizonyították, hogy rendszeres edzés nélkül azért megérzi az ember az emelkedőket. Vége a nyárnak, lassan visszarázódunk a dolgos mindennapokba így az edzésekbe is. Szeptember végéig még van idő, készüljünk fel együtt az új nordicos szezonra és az egészséges életre! Ez a budai túra nem lesz megerőltető, mindenkit szeretettel várunk hát. Ha valaki mégis teljesítményre vágyik, annak sincs akadálya, van útvariációnk keményebb fából faragott sporttársak számára is.
Program: Kb. 15 km-es, közepesen nehéz túrára számítson mindenki, mely során felderítjük a Róka-hegyi kőbányát, visszanézve a városra szép kilátásban gyönyörködve. Bejárjuk a Kevélyeket és megnézzük a Teve-sziklát és az Egri várat, no persze nem az eredetit, hanem a filmforgatáshoz készített kulisszákat, ami azért így is elég látványos. A Nagy-Kevélyről körülnézve komoly kilátásra számíthatunk nemcsak a Budai-hegyekre, de a Pilisre is. A túra szintemelkedése kb. 350 méter, időtartama kb. 4-5 óra lesz. Akik a fenti programnál komolyabb kihívásra vágynak, azoknak alternatív útvonalat kínálunk a Házi-réti-víztároló felé. A hosszabb túra kb. 20-23 km. Utazás:
Utazás egyénileg. Találkozás, indulás: Találkozás 9 órakor, helyszínét hamarosan pontosítjuk. Indulás 9.30 A túra díja: A túra díja: 2.000 Ft/fő, gyerekeknek 14 éves korig 500 Ft/fő. Igény esetén tesztbotokat biztosítunk azoknak, akiknek még nincs saját nordic walking botjuk, de szívesen túráznának velünk. Jelentkezés:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, vagy 06-20-4625791
|
|
Mozgás és fakanál - 3 alkalmas kényeztetés testnek és léleknek |
|
2010. szeptember 3, 17, 24. Vége a nyárnak, bár az idő még szép, de közeleg az ősz és a tél. Az ősz és a tél nem kényeztet minket tápanyagokkal, napfénnyel, mi mégis nagyon jól érezhetjük magunkat a bőrünkben ennek a 3 pénteken át tartó főzőtanfolyamnak és az azt követő 3 masszázsnak, valamint életviteli tanácsadásnak a segítségével. Nem törvényszerű, hogy a napfényes órák csökkenésével egyre nőjön a testsúlyunk, ahogy az sem, hogy a jó alak érdekében le kelljen mondanunk az ízletes ételekről. Találkozzunk a Kukta Tanodában és tanuljuk meg együtt az élettel teli ételek fortélyát.
Program:
Teljes értékű táplálkozás növényi eredetű élelmiszerekből - Balzsam és Ecet Életmódprogram Maturicz Veronika életmód tanácsadóval és a Kukta Tanoda főzőiskola és minta konyhával közös szervezésben. Egy csomagot kínálunk testnek, szellemnek és léleknek, hogy kiegyensúlyozottan vágjunk neki az ősznek. A csomag tartalma: Időpont és helyszín:
 - A főzőtanfolyam időpontja és helyszíne:
2010. szeptember 3, 17, 24 péntek, 17.30 - 20.00 KUKTA TANODA 1145 Budapest, Ond Vezér park 5/z. - A masszázs és a spirituális életvezetési tanácsadás időpontja:
előzetes egyeztetés szerint: 20/ 2 579 479,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
helyszíne: Morrison's Beauty: 1137 Budapest, Ditrói Mór u. 3. (a Víg Színház közvetlen szomszédságában) Ár:
A csomag ára: 33.000 Ft / fő Jelentkezés:
Kötelező bejelentkezés:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
|
2010. augusztus 28- szeptember 04. Hogy kerül a cipő az asztalra, vagyis nordicosok a Mont Blanc-ra?
Nordicos munkánk immár több mint 5 éve alatt a lazább túrák résztvevői mellett sikerült egy egyre növekvő kemény magot is magunk köré vonzani, akik kifejezetten a komolyabb kihívások, túrák iránt érdeklődnek. Többen kérdezték már, hogy mikor szervezünk egy igazán nehéz túrát Európa valamelyik komolyabba hegyére. Hát most itt van, megteremtjük annak lehetőségét, hogy Nyugat-Európa legmagasabb csúcsára biztonságban és jó hangulatban "felsétálhassatok". 5000 méter környékén már nem célszerű bármikor nekivágni a csúcsnak, így esett választásunk az augusztus végi időpontra, már csak azért is, hogy legyen idő felkészülni, hiszen nem kis erőfeszítés lesz a csúcsra törés.
Lássuk hát miről van szó, kiket várunk Európa tetejére és hogyan lehet ezt a nagy kalandot biztosan teljesíteni! Figyelem! A 10 helyből 5 már elkelt! Kinek ajánljuk? A hegyre bárki, aki egészséges és viszonylag sportos életet él fel tud menni megfelelő fizikai felkészülés után. Technikailag sem szükséges különösebben komoly tudás, bár a kötélbiztosítás alapjaival tisztában kell lenni. Annak érdekében, hogy aki elszánja magát a nagy kalandra az sikeresen fel is jusson a csúcsra, különböző felkészülési túrákat, edzéseket, kondició teszteket és technikai felkészítéseket tartunk. ezek részletei alább olvashatók. Program:A cél? Mi más lehetne, mint a Mont Blanc megmászása! augusztus 28-án
Reggel indulás Budapestről Svájcon vagy Olaszországon keresztül Chamonix-ba, egy nagyon kedves kis kempingbe, ahol már a magyar csúcshódítók törzsvendégnek számítanak. Ha valaki nem szívleli a sátrazást, egy sarokkal odébb a panzióban is megoldható a szállás.
augusztus 29-én
Ébredés Chamonix-ban az elengedhetetlen reggeli tejeskávéval és croissant-al. Felszerelések összeszedése után felvonóval felmegyünk 18oo, majd onnan kisvasúttal 255o méterre. No azért lesz komolyabb erőkifejtés is már ezen a napon, hiszen a kisvasúttól igaz egy könnyű ösvényen, de 3200 méter magasságig kaptatunk fel a Tete Rousse menedékházig. Itt vagy a menedékház emeletes ágyain, vagy a ház mellette sátrazva töltjük az éjszakát. Innentől csak lassan haladunk felfelé, hogy ne pazaroljuk a csúcsrégióban életbevágóan szükséges energiánkat, illetve hagyjunk időt a szervezetünknek megfelelő akklimatizációra, ami szintén elengedhetetlen a sikerhez. augusztus 30-án Reggel korán indulunk, hiszen a hírhedt és némi biztonságtechnikát igénylő Grand Couloir-on kell átkelnünk, majd a túra egyetlen mászós, könnyebb via ferratára emlékeztető részén kell feljutnunk kora délutánra 38oo méteres magasságra a Goutier menedékházhoz. Lepakolunk, harapunk valamit, majd egy akklimatizációs túra következik 4ooo méterre a Dom du Goutier oldalában. Itt felelevenítjük a felkészülő túrák során már elsajátított jégcsákánnyal történő önfékezés technikáját, és a gleccsertúrához szükséges további alapismereteket.
augusztus 31-én
Amennyiben az időjárás, valamint a csapat fizikai és szellemi állapota lehetővé teszi, megmásszuk a hőn áhított Mont Blanc 4811 méter magas csúcsát. Lelkileg már most készüljön mindenki, hogy hajnalban 2.30 órakor kelünk és 3.30 órakor indulunk, hogy a napfelkeltét a csúcsrégióból élvezhessük, és hogy ideális hóviszonyok között másszuk meg a legmagasabb szakaszon található keskeny gerincet. Várhatóan kora délután érünk le a menedékházba, ahol az estét töltjük. szeptember 1-én Ez a nap tartaléknap arra az esetre, ha mégsem sikerül eredeti tervek szerint megmászni a csúcsot. Ha a csúcstámadás sikeresen a hátunk mögött van, akkor ezen a napon lemegyünk a Tete Rousse menedékházba, illetve Chamonix-ba. szeptember 2án
Kettes számú tartaléknap. Program az előző nap függvényében. szeptember 3-án Tengerszem túra nap. Las Praz-ból felvonóval megyünk fel 1700 méterre a Flegere állomásra, ahonnan a Lac Blanc tengerszemig túrázunk, majd onnan a Lac Noire és a Lac Croix újabb kis hegyi tengerszemekhez megyünk. Végül a Planpraz állomás a célunk, ahonnan a Brevant csúcsára mászunk fel, hogy onnan nézzük meg a Mont Blanc csoport panorámáját. Az élményekkel teli nap végén felvonóval jutunk vissza Chamonix-ba. szeptember 4-én Utazás Chamonix-ból haza Magyarországra. Fontos!- Ez a túra csak a nagyon elszántaknak és nagyon jó kondícióban lévőknek ajánlott.
- Szervezünk a nyár folyamán előkészítő túrákat, amiken komolyan javasolt a részvétel annak érdekében, hogy mindenki tisztában legyen a fizikai megterhelés mértékével, fel tudjon rá készülni, vagy le tudjon mondani a Mont Blancról, ha az előkészületek során ez derül ki. Ezen felül pedig meg kell tanulni azoknak a technikai eszközöknek a használatát, amikre a Mont Blanc-on szükségünk lesz. Nem utolsó sorban pedig össze tud rázódni a csapat, meg tudjuk egymást ismerni, ami egy ilyen szintű túrán nagyon fontos.
- Azért egy hét a túra tervezett időtartama, mert ennyi idő alatt általában van 4 olyan nap, ami elég jó időjárási körülményeket biztosít a csúcs biztonságos megmászásához.
- Magashegyi túráról lévén szó, előre garantálni semmit sem tudunk. Sem azt, hogy az időjárás megfelelő lesz a csúcs közelében (időjárás közbeszólásának esélye kb. 30%), sem azt, hogy mindenki bírni fogja és így biztosan feljut a csúcsra. Ezért fontos, hogy mindenki maga tegyen meg mindent annak érdekében, hogy fizikai és technikai felkészülése megfelelő legyen. Ha a csúcstámadás már első nap sikeres, előbb is haza lehet utazni, de szerintünk érdemes maradni egy pár napot ezen a csodás tájon túrázni.
- A túra vezetői döntenek az adott napon arról, hogy lesz-e csúcstámadás vagy sem.
- Ilyen hegyi körülmények között szó szerint élet-halál kérdése lehet a megfelelő minőségű felszerelés, akár ruházat, cipő, akár technikai felszerelés.
Szükséges felszerelések listája: Ezen felszerelések nagy részét meg kell vásárolni, de van sok, amit elegendő bérelni is. Bakancs, Teljesen vízálló. Bejáratott, hágóvas viselésére alkalmas merevségü talppal (pl. Meind Island Pro, Hanwag Alaska, Lasportiva Tibet)
Energiaszeletek, magvak, csoki, szárított gyümölcs, szőlőcukor, energiagél, a túrákra, a reggeli és vacsora a menedékházban megoldható
Derékalj (zártcellás felfújható a legjobb) Beülőt, sisakot, hevedert, karabinereket, kötelet biztosítunk a résztvevőknek. Hágóvasat és jégcsákányt bérelnetek kell, ha nem tudtok szerezni ismerőstől, akkor ebben is segítünk. - Speciális biztosítás, ami a hegyi, vagy esetleg a helikopteres mentés költségeit is fedezi szükség esetén.
Ha a kifejezések bármelyike gondot okoz, valamelyiket nem értitek, nem ismeritek, a Bécsi út 136. alatti Mountexben bármikor felvilágosítást kaphattok a fenti anyagokról, felszerelési darabokról. A legtöbb kérdés tapasztalatunk szerint a bakancs témakörben merül fel ezért erről itt azonnal adnánk némi segítséget. Az ideális egy magasszárú, lehetőleg bőr felsőrészű, merev Vibram talpas, masszív, B-C kategóriás bakancs (A kategória a turacipő, B a túrabakancs, C a magashegyi trekkingbakacs, D a magashegyi bakancs, E pedig az Everest mászás). Ezen a cipőn hágóvasat hordunk majd, tehát mindenképp fontos a kellően merev talp, az egész tura nagyban áll vagy bukik a bakancs minőségén, így hát alapvető, hogy ezen nem spórolunk. Illetve a "nagy túra" idejére már jó pár kilométert és szintet is kell tenni a bakancsba, nehogy valaki a Mont Blanc-on akarja először bevetni az új szerzeményt. Aki nem biztos benne, hogy valaha még egyszer megy ilyen körülmények közé (bár biztosan bele fogtok szereti a hegyekbe), annak esetleg érdemes Chamonix-ban, a Snell Sportban (36-47 méretig van készlet) kölcsönözni egy igazi magashegyi bakancsot 10 euró/nap áron. Ezek komoly, hágóvas használatra tervezett Millet Alpiniste bakancsok hozzájuk való hágóvassal: - Egyéb kölcsönzési árak, jégcsákány 7 euró/nap, hágóvas 9 euró/nap.
A megfelelő kondíció elérése végett mindenkit szeretettel várunk 
edzéseinken a "paripa" csoportban. Illetve szervezünk majd futóedzéseket és kondíció felmérést is. Két nagyobb előkészítő túrát is szervezünk június-júliusban a Rax-ra és a Magas-Tátrába, melyek célja:
-
biztonság- és kötéltechnikai alapok elsajátítása és gyakorlása -
csapat összeszoktatása -
egyéni felszerelések kipróbálása, bejáratása -
megnövelt terhelés melletti (hátizsákkal, folyamatos menetben) túra magashegyi viszonyok között objektív és szubjektív hegyi veszélyek ismertetése, megtárgyalása hegyi betegség ismertetése
Akit érdekel a túra, jelezze minél előbb és akkor ezekről a túrát előkészítő eseményekről e-mailben külön értesítjük. Találkozás:Augusztus 28-án este Las Praz faluban a Mer de Glace kempingben vagy Augusztus 29-én 11 órakor Les Houches-ban a felvonó parkolójában Utazás:Egyénileg, autóval, a telekocsikat segítünk megszervezni. A túra költségei:A túra ára: 280 euró/fő Ez tartalmazza a túravezetést, illetve a kötél, a beülő és a karabinerek, hevederek biztosítását.
Egyéb költségek: - Jégcsákány, hágóvas és sisak bérlése itthon, vagy kb. 4-5 euró/nap Chamonixban
- Kb. 15.000 forint a benzin plusz autópályadíj fejenként, telekocsi esetén
- 8 euró/éj a kempingben, sátorban
- 12 euró a felvonó oda-vissza (ebben benne van az autó parkolása is)
- 14 euró a kisvonat 18oo-225o méteren oda-vissza
- 22 euró a menedékházban egy éjszaka a matraclágerben (3x) vagy sátor ingyen
- kb. 6-9 euró egy vacsora a menedékházban, vagy magad főzöl
- 4 euró egy 1,5 literes víz: ebből sokat kell venni (napi 3 palackot)
A túrára maximum 10 fő jöhet! A kis létszám miatt és a megfelelő felkészülés érdekében minél előbb jelentkezz!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, vagy 06-20-4902771.
|
|
2010. július 16-18. Ezt a túrát edzett sporttársaknak találtuk ki. Két egész napos túra vár azokra, akik velünk tartanak a Magas-Tátrába, ami Európában egyedülálló módon képviseli a természeti szépségek koncentrációját, amiért joggal rászolgál az "Alpok kicsiben" elnevezésre. Összesen 341 km2-en összpontosul jóformán minden, amit a terjedelmes alpesi masszívum nyújtani tud, talán a jégárak és kőszáli kecskék kivételével. Az Alpokban nagy területen szétszórtan található magashegyi gyönyörű táj itt a Tátrában szépen egy helyütt megtalálható.
Program: 1000 méter környéki szintkülönbség legyőzése minden nap várható. Ez a túra egyben egy jó felkészülési lehetőség is az augusztus végi Mont Blanc túránkra is. Végig turistaúton haladunk, mászás nem lesz. A túrák elsődleges nehézségét az 1000 méter körüli napi szintemelkedés jelenti. Az ösvények mindenki által könnyen és jól járhatók. Nem megfelelő időjárás esetén az útvonalváltoztatás jogát fenntartjuk. Péntek délután indulunk Budapestről, hogy még este előtt megérkezzünk a kempingbe és fel is tudjuk verni a sátrakat sötétedés előtt. Ha már letelepedtünk, akkor egy közös vacsora mellett megismerkedünk egymással és átbeszéljük a következő két nap programját. Korai nyugovóra térés, hogy mindenki jó erőben élvezhesse a túrát másnap. Szombaton reggeli után indulunk egész napos nyeregtúrára. Tátralomnicról indulunk a Zöld-tavi-völgybe a turistaházhoz. Itt rövid pihenő után folytatjuk utunkat a 2037 méteres Nagy-Morgás-hágón (Vel'ka Svistovka) át a Kőpataki-tó (Skalnate-pleso) érintésével vissza Tatra Lomnicra. A túra szintemelekedése 1000 méter. Késő délutáni visszaérkezés.
Vasárnap korai reggeli után csúcstámadás, a Nagyszalóki-csúcsot (Slavkovsky stit) 2452 méteren hódítjuk meg. A nap folyamán megtekintjük a Tar-pataki vízeséseket. Szintemelkedés 1300 méter. Hazaindulás a késő délutáni órákban.  Utazás:
Utazás egyénileg, de telkocsikat szervezünk, akinek igénye van rá jelezze!
Felszerelés:Nyári magashegyi felszerelés szükséges, időjárásnak megfelelően.  bakancs vagy stabil ttrekking cipő legalább 35 literes hátizsák napszemüveg napfényvédelem hegyi viszonyok közé kifejlesztett termékkel! hálózsák sátor - biztosítás, ami hegyi mentést is magában foglal
Szállás:Tátralomnicon az Euro Kempingben, sátorban, iagy igény esetén faházban. Ár: 4-5 euró/éj/fő sátorban. Ár: A két napos túravezetés és oktatás díja 10.000 Ft/fő. Nordic Walking Sport Kártya tualjdonosoknak a túra díjából 10% kedvezményt biztosítunk!
|
|
|